2023. augusztus 11.

Mit keres az MI a hamburgerben?

Hogy mi a köze egymáshoz a hamburgernek és a mesterséges intelligenciának? Természetesen semmi. A hamburger a legegyszerűbb ételek egyike, amit mégis a végtelenségig lehet finomítani. Ellenben akármeddig is csiszoljuk a tökéletes burger receptjét, nem kell bele számítási teljesítmény. Ennek ellenére az AI Burger természetesen létezik, nem is csak egy példányban.

Még a budapesti Bamba Marha is indított májusban egy marketingkampányt, amely szerint a havi hamburgert nem egy kollégájuk találta ki, mert csak a laptopját találták meg a konyhában. A ChatGPT őrület közepén logikus volt megpróbálni bármivel ráakaszkodni a mesterséges intelligenciás pezsgésre. Ha hamburgerrel, akkor azzal.

Szégyenkeznivalója sem lehetett a burger bárnak, mert nem kisebb elődöt követtek, mint az IBM-et. A Nagy Kéknek is becézett cég a Watson nevű eggyel a mostani előtti generációs, kérdésekre válaszolós mélytanulás alapú rendszerét többek között séfnek is beállították. A kísérletezésből még egy szakácskönyv is született, amely minden olyan otthoni szakácsnak adhat ötleteket, aki szeret ritka hozzávalókat és berendezéseket levadászni egy-egy fogás érdekében.

Nem tudott ellenállni a csábításnak az új-zélandi Recipes oldal sem. Ők bárányburgert terveztettek, amibe kicsit beleszaladt a zeller, a füstölt hínár és a máj is.  A fotón egyébként nem néz ki rosszul a speciális bárányburger.

hamburger

(Fotó: Person-with-No Name // CC-BY)

Meglepő módon két olyan oldalt is sikerült meghódítani az MI-s burger receptekkel, amelyeken egyszerre ritkán szokott trendingelni ugyanaz a téma. Márpedig a Linkedin mellett a Tiktok is tele volt ChatGPT-s vagy más szöveggenerátoros receptekkel.

Tanulság igazából nincs. Illetve talán az, hogy ha valamiből tavaly még NFT-set adtak, két éve pedig blockhaineset, akkor az idei marketing hívószó is gyanús egy kicsit. Ettől még a szendvics lehet jó, de egészen biztos, hogy a technológiának nincs keresnivalója a konyhában.

(Fotó: Person-with-No Name // CC-BY)

Vállalati internet: Tarr.hu

Kapcsolódó tartalmaink:

linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram