2023. június 09.

2023: az év, amiben a streaming megváltozik

Mostanra még a legvadabb Netflix-rajongók is beláthatják, hogy nem teljesen azt a terméket kapjuk, amire előfizettünk pár éve. A konkurens szolgáltatások elindulásával eleve az is feladattá vált, hogy az ember kövesse, hogy a korábbi kedvenc sorozatai épp melyiknél elérhetők. Közben pedig azt is meg kellett szokni, hogy az új és minőségi sorozatok jelentős részéből csak egy-két évad készül, a megszüntetésük okait pedig jellemzően nem tudjuk meg.

Bocsánat a kedvencedért

A Netflix első lényeges bejelentése az volt idén, hogy megváltoztatják a korábbi hozzáállásukat a jelszavak megosztáshoz. Míg korábban a családi és baráti jelszómegosztás elnézett tevékenységnek számított, sőt egyszer még a cég marketingüzenetei között megjelent, most új előfizetőkké szeretné konvertálni a cég a jelszavakon osztozókat.

Emellett a büdzsével való spórolás jegyében továbbra is leállítja olyan sorozatok gyártását a Netflix, amelyek nem számítanak elég sikeresnek. A sikeresség mércéje valószínűleg inkább a nézettségi számokban rejtőzik, amelyek nem nyilvánosak, mert kritikai sikernek számító műsorok sem úszták meg a válogatást. Ilyen volt például a Lockwood and Co. ifjúsági kalandfilmsorozat.

netflix-stranger-things

HBO vagy ahogy épp hívják

A legnagyobb zavar az HBO-nál van. A Discovery és a HBO szolgáltatások összeolvasztása után egy, az olcsón gyártható reality műsorok szakértőjének számító igazgatót kapott a szolgáltatás. Már az összeolvadáskor is eltávolítottak olyan sorozatokat, amelyek törlése azonnali spórolást jelentett. (A magyar gyártású Aranyélet és a Besúgó is ennek esett áldozatul.) Azóta pedig a cég tovább karcsúsította a presztízsműsorok arányát a töltelék tartalommal szemben.

A cégnek így is vannak sikeres, saját gyártású műsorai. Ilyen például a The Last of Us, amelyet Magyarországon is tömegek követtek. Illetve a napokban jelentették be, hogy hazai sportprogramok is megjelennek majd az év második felében a kínálatban. Augusztusban pedig elindul a A híd, a HBO saját gyártású realityje.

Disney+ és Apple

A Disney későn lépett a piacra a saját streaming szolgáltatásával és egyelőre nem is változtatott modellt. A napokban jelent meg James Cameron Avatárjának folytatása, augusztus végén érkezik az új Star Wars sorozat, az Ahsoka. És az Apple Vision Pro AR/VR szemüveg bejelentése során is komoly szerepet kapott a Disney katalógusa.

Itt kell megemlíteni, hogy az Apple maga is rendelkezik streaming szolgáltatással. A TV Plus azonban rendkívül kis katalógust kínál. A cég a versenybe a sorozatainak minőségeivel szállt be, nem pedig azzal, hogy hónapról hónapra találunk rajta új néznivalót.

Futnak még

Végül nem szabad elfeledkezni arról, hogy a Magyarországon nem elérhető vagy nem népszerű szolgáltatások is játszanak az amerikai piacon, mint a Hulu, a Peacock vagy az Amazon saját streaming szolgáltatója. Ezek részben maguk is gyártanak saját sorozatokat.

Tarr.hu vállalati ajánlatok

Kapcsolódó tartalmaink:

linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram