2023. július 07.

A Metaverzum bukása és reményei

Üzleti  és piaci szempontból bukott erre az évre a Metaverzum, de azért nem kell még temetni. A VR világ bukásának az okait, és a jövő lehetőségeit mutatjuk meg.

Mindig voltak és lesznek olyan technológiák, amelyeknek jó ideig várják a berobbanását, ami aztán sohasem valósul meg. Általában minél inkább elhúzódik az a bizonyos berobbanás, annál inkább valószínű, hogy egy újabb technológia egyszerűen átlép a reménybeli régin, és végleg elmossa azt. Példának azoknak, akik már éltek egy keveset a technológia világában, ott lehet a WAP technológia, a Wireless Application Protocol, ami tulajdonképpen gy lebutított internet lehetőség volt a nyomógombos telefonokra az okostelefonok előtt. 5-6 évig jósolták a szakemberek, hogy a jövő évben most már berobban a WAP szolgáltatás, és tömegek fogják használni, mert nagyon hasznos információk érhetők el rajta keresztül. Mindez igaz volt, de a WAP kezelése a nyomógombokkal nehézkes volt, a kinézete és a design szegényes, és amikor jött az első érintőképernyős iPhone 2007-ben, pár hónap alatt elsöpörte a soha be nem robbant WAP-ot.

metaverzum

A Metaverzum az új WAP?

Messze nincs vége a Metaverzumnak, de a 2023-as év egyértelműen a Mesterséges Intelligencia éve, és a Metaverzum bukott egy hatalmasat. Az olyan vállalatok, mint a Disney és a Microsoft, jelentős lépéseket tettek a metaverzum kutatásaik leállítására. Míg a Disney teljesen felszámolta részlegét, a Microsoft bezárta a virtuális valóság (VR) szervezetét, amelyet korábban felvásárolt. Ez az iparági elmozdulás azt tükrözi, hogy a Mesterséges Intelligenciát előnyben részesítik, mint jövedelmezőbb befektetést, a Metaverzum ugyanis  rövid távon kevésbé ígéretes kilátásnak tekinthető.

A legnagyobb csapást mégis a Facebook/Meta elfordulása jelentette. Mark Zuckerberg korábban egyértelműen a Metaverzum irányába akarta állítani a Facebook jövőjét, és akkora összeget ölt a fejlesztésébe, amit senki nem tudott volna megtenni, 10 milliárd dollár volt a belépő a cég számára a VR-világba. Összehasonlításképpen: az Apple és az AT&T közösen 2004 és 2007 között körül-belül 150 millió dollárból fejlesztették ki az iPhone-t.

Zuckerberg célja az volt, hogy olyan világot hozzon létre, amely élethű Avatárokkal, élethű környezetben működik, a szabadidő, és a bevásárlás és a munka világában is egyaránt használható. Utóbbi a home office divatját figyelembe véve nagyon vonzó lehetne a munkaadóknak, hiszen a megbeszéléseken, munka közben Avatárral jelen lévő alkalmazottak követése leegyszerűsödne. A Facebookból Meta névre váltó cég kutatásainak Metaverzuma azonban sokban hasonlított a WAP-ra: nehézkes volt kezelni, a design messze nem volt kielégítő, és, bár az alkalmazottaknak kötelező volt használni, aki kipróbálta nem érezte magát komfortosan a VR-világban. 2022 novemberében aztán kipukkadt a lufi, a Meta részvényei esni kezdtek.

A VR-szemüvegek gyártása óriási veszteséget termelt a cégcsoportnak, a Meta Platforms 2022. harmadik negyedéves számai elmaradtak az elemzői várakozásoktól, és akár több ezer fős elbocsátásokról volt szó, elsősorban a Metaverzum fejlesztését végző cégekből. De már előtte, augusztusban távozott a Metától a Horizon VR-közösségi platform vezetője, Vivek Sharma, aki a Metaverzum grafikus élményéért volt felelős. A Metaverzum fejlesztéséhez nagy MI kutatórészleget is felépítő Meta azért ebben a szegmensben mégis profitált a projektből a fejlesztéseket tekintve.

Ezért nem tört át a Metaverzum

A bukás egyik oka a technológia ára volt. A jó minőségű VR-szemüvegek, vagy az azokat működtető számítógépek rendkívül drágák jelenleg. Az olcsóbb eszközök használhatóak, de nem adnak annyira jó élményt. A munka világában pedig a legtöbb magyar és külföldi cég is elgondolkodna, hogy adjon-e minden mezei munkavállalójának két-három millió forint értékű hardvert a munkához, aminek ráadásul nagy az amortizációs költsége. És ha már adna ilyen gépeket, nagy eséllyel letiltaná a használatát munkaidő után éppen az amortizáció veszélye miatt, így a szabadidő eltöltése a bevásárlások intézése sem lenne adott a Metaverzumban.

A másik ok, amiért egyébként rosszul érezték magukat a felhasználok a VR-világban, hogy valami eszköz, megoldás hiányzik még, amivel komfortosan  mozoghatunk, élhetünk a Metaverzumban. Nem feltétlenül Steven Spielberg 2018-as Ready Player One című, a népszerű játékon alapuló filmjében megjelenített futópaddal kombinált ejtőernyős felszerelésére gondolunk, de valami még hiányzik, mint a korai, tollal manipulálható érintőképernyőkből, mert sokkal életszerűbb az ujjunkkal böködni az oktostelefont.

Mi lehet a jövő?

Bár 2023-ban az MI robbanásszerű fejlődése elmosta a VR-világot, a Metaverzumnak biztosan van jövője.

A klímaváltozás és más piaci, környezetvédelmi okok miatt minden előrejelzés szerint az utazások száma drasztikusan csökkeni fog a közeli jövőben. Emiatt nagy nyomás lesz a tech cégeken, hogy alakítsanak ki utazás nélkül elérhető virtuális környezetet, bevásárlóközpontokat, szabadidős lehetőségeket. Márpedig amikor ilyen igények vannak, akkor pénz is jut a kutatás-fejlesztésre, ráadásul egy olyan témában, aminek a fejlesztése már 20 évre nyúlik vissza. Gondoljunk csak a COVID-19 járvány alatt feltűnő konferencia applikációkra, a Zoom, Google Meet, Microsoft Teams gyors befutására. A Zoom azóta az MI-t is beleépítette az appba.

Ilyen helyzetben pedig gyakran érkezik az a bizonyos ötlet, amitől komfortos is lesz a technológia, ilyen kis lépés volt az Apple AR szemüvegének megjelenése, ami a VR-szemüvegek és a Google Glass tulajdonságait is magán viseli, igaz az ára sajnos még mindig rendkívül magas.

A Metaverzum használatához szükséges eszközök ára sem lehet örökké az egekben, minthogy a tárhelyek mérete, a gépek teljesítménye is exponenciális ütemben növekszik minden évtizedben, ennek alapján a tökéletesen realisztikus VR-világ megteremtéséhez is hamarosan elérhető áron kell hozzáférnünk.

Végezetül a Metaverzum már a korai cyberpunk művekben William Gibson és Neal Stephenson műveiben is központi szerepet játszik, az emberiség egyik nagy álmának mondható, és ezek az álmok eddig mindig önbeteljesítő jóslatok lettek Jules Vernétől Stanislaw Lem műveiig. A gazdasági, piaci helyét már látjuk, lehet, hogy még drága, hogy az élmény lehangoló, de mindig lesz majd, aki fejleszteni akarja, piaci, pénzügyi vagy vizionárius vállalkozók. Hogy milyen megoldásokkal és technológiai környezetben, az már más kérdés.

Vállalati internet: Tarr.hu

Kapcsolódó tartalmaink:

linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram