Sam Altman nem csak az OpenAI vezetője, aki egyik kezével MI-t népszerűsít, a másikkal pedig az mesterséges intelligencia veszélyeire figyelmeztet. Vezet egy másik startupot is, ami egyszerre akar világvalutát előállítani és rendkívül sok ember biometrikus azonosítóját begyűjteni. Úgy tűnik, Altman vonzódik a disztópikus projektekhez.
A Worldcoin nevű projekt, amely most indult el, évek óta építkezik. Kezdésként olyan eszközöket telepítettek fejlődő országokba, amellyel a leendő felhasználók íriszét lehet beolvasni. Ez az egyedi, biometrikus azonosításra használható minta kell a regisztrációhoz.
“Az út kihívásokkal teli, a végeredmény bizonytalan” – áll Altman indulást bejelentő nyilatkozatában. Ebben a mondatban már benne lehet az is, hogy a startup bejelentése óta eltelt két évben nagyot változott az elérhető tőke és a kriptovaluták megbecsültségének szintje is. Közben pedig pár reménybeli Worldcoin partner csődbe is ment. Sam Bankman-Fried, az FTX egykori vezetője a tárgyalását várja, a Three Arrows Capital csődbe ment.
Mit ígér a Worldcoin?
A Worldcoin azt ígéri a pénzrendszer mellett, hogy az írisz beszkennelése után generált WorldID egyszerűbbé teszi majd az emberek azonosítását. Ami pedig Altmanék szerint abban a korban, amikor az MI-technológiák elkenik a határt az ember által alkotott és a gép által generált között. Viszont a Worldcoin valamilyen módon megoldást ad arra, hogy az ember az identitásához kösse a műveit.

A Worldcoin árfolyama a CoinMarketCap szerint 3,58 dollárra ugrott fel a korábbi 1,7-ről. Ez ahhoz képest, hogy Altman sem volt képes egy nagyszabású jövőképet felvázolni, határozottan optimista visszajelzés a piac részéről.
(Fotó: Ivan Radic CC-BY)
Vállalati internet: Tarr.hu
