Nem tett jót a Binance-nak a botrány, visszaszorulóban van

Folyamatosan mozgásban van a Binance, de egyelőre még nem navigálta magát jobb helyzetbe a kriptotőzsde.

Folytatódik a nyomozás az Egyesült Államokban a Binance US ellen. A SEC tőzsdefelügyelet szerint engedélyezetlen értékpapírokat bocsátott ki a cég. Közben Franciaországban pedig azért indul nyomozás a Binance ellen, mert az ügyészség szerint pénzmosásra használták a szolgáltatást többek között.

A The Street információi szerint a Binance US együttműködik az amerikai hatóságokkal. Az értékpapír kibocsátás mellett a betétek hűtlen kezelésével és a hatóságok megtévesztésével megvádolt cég a megállapodás szerint saját lábára áll. Changpeng Zhao, a Binance birodalom mindenható vezetője nem irányíthatja az amerikai leányvállalatot. Az amerikai cégnek korábban is volt saját vezetősége, de a gyakorlatban a kínai üzletember felülbírálhatott bármit.

binance

(Fotó: PiggyBank)

Közben a cég korábbi 8 százalékos amerikai piaci részesedése elolvadt. Az év eleji érték a SEC-vizsgálat és egyéb botrányok után most 1,5 százalékos az USA-ban a Kaiko kriptós adatelemzős cég mérése szerint. Valamennyit csökkent a Coinbase részesedése is, ami 56-ról 50 százalékra esett. Míg azonban ez utóbbi csak csökkenés, a Binance US lényegében összeomlott.

Isten óvja a királyt

A cég brit leányvállalata lemondott az FCA brit pénzügyi szabályozótól kapott engedélyeiről. A Nagy-Britanniában való meggyökerezés helyett úgy tűnik, inkább az EU-s piacot célozza be a tőzsde. A megszerzett licencekkel pedig nem kriptós szolgáltatásokat is nyújthatott volna a cég.

A brit leányvállalatot korábban EddieUK-nek hívták, csak a felvásárlás után nevezték át. Akkor azt nyilatkozta Changpeng Zhao, hogy jelentős szabadsággal rendelkező vezetőt nevezett ki a cég élére. Igaz, CZ ugyanezt mondta az amerikai leányvállalatról is, amit végül inkább ő vezetett.

Bezár a ciprusi és a holland cég is. Lassú visszavonulásban van a cég.

Vállalati internet: Tarr.hu

Kapcsolódó tartalmaink:

linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram