Nagy oknyomozó anyagot jelentetett meg egy napja a Wall Street Journal. A lap újságírói közadatigényléssel, közel olvashatatlan dokumentumok digitalizálásával, csúcstechnológiával és rettentő mennyiségű emberi munkával azt térképezték fel, mennyi ólomköpenyes kábel található az USA-ban. A kérdés azért érdekes, mert az eredetileg a hírközlő kábel védelmére felvitt ólomréteg az elkerülhetetlen lebomlása során vagy a levegőbe kerül szálló porként vagy a vízbázisba találja meg az útját. Akárhová jut is, nem egészséges.
A cikk rendkívül érdekes, de a témáját meghagyhatjuk az Egyesült Államok problémájának. Ellenben remek apropó arra, hogy a hírközlésről beszéljünk. Bármennyire is a mobilnet, a wifi és a Starlink korában élünk, az adatokat valójában továbbra is kábeleken szállítjuk. Csak a kábel már nem rézből készül – ólom vagy guttapercha borítással – hanem üvegszálból.
Általában azonban elmondható, hogy rádióhullámként csak a legközelebbi állomásig közlekedik a jel. Mobil esetében ez a bázisállomás, wifinél a router. A legtöbbet a Starlink esetében tölt a levegőben a jel, hiszen ott a műholdak között pattog a jel, amíg el nem jut egy földi állomásra. Az országok és különösen a kontinensek között azonban tenger alatti kábeleken közlekedik az adat, ez lévén a leggyorsabb és legkézenfekvőbb továbbítási mód.
Kivétel természetesen van, a nagyfrekvenciás kereskedők, akiknek egy ezredmásodperc is dollármilliókat jelenthet, hajlamosak rövidebb utakat keresni. Rövidebb jelutat ígérő mikrohullámú kapcsolatok, gyorsabb adatfeldolgozásra képes tuning routerek és egyedi kábelek világa az övék. Ha viszont nem az amúgy is titkolózós HFT-sek hálózatait nézzük, kapunk egy új világtérképet arról, hogyan csatlakoznak egymáshoz a világ országa, ki kitől van függőségben és milyen hatalmi viszonyok vannak az interneten. A cikkbe illesztett térképből nagyobb verzió is elérhető a honlapján.
