Adatosítás – Itt az adatvezérelt társadalom

Itt az utolsó pillanat, hogy felszálljunk a vonatra. A fenntartható növekedés kulcsa a Datafication, vagyis adatosítás, ami nélkül már közeljövő vállalkozásai is kudarcra vannak ítélve a versenytársaikkal szemben.

Talán a legnagyobb közhely az utóbbi évtizedben, hogy az adat az új olaj, de arról keveset beszélnek, hogy maga a nyers adat megszerzése, még nem sokat jelent. Tudni kell elemezni, használni, és végül az adatok ismeretében dönteni.

Az adatvezérelt vállalkozás, tehát nem áll meg ott, hogy bejön egy csomó adatunk a sütikből vagy a regisztrált vásárlóktól, vagy hogy van egy email listánk. A vállalkozások három formában viszonyulnak a internet nyújtotta adatokhoz. Az első kategóriában a cégek nem is szerzik meg az adatokat, nem tesznek érte lépéseket, hogy megszerezzék és megtartsák ezeket. A második kategóriában már megszerzik és tárolják az adatokat, de nem tudnak mit kezdeni vele. És végül, akik megszerzik, és képesek elemezni, vagy automatizálni a beérkező adatokra adott reakciókat (kupont felkínálni, ha kilépett, női cipőkről küldeni akciót, ha női cipőt vásárolt, az adatok alapján jó ajánló rendszerrel dolgozik, és így tovább).

Az adatosítás társadalmi szinten

Az adatosítás ennél is tovább megy, adatvezérelt társadalmat épít. Az adatkezelés során az emberi feladatokat (és ezzel a munkahelyek egy részét) adatvezérelt technológiává alakítják át, ami az első lépést jelenti egy átfogó adatvezérelt társadalom felé. Röviden összefoglalva, ebből az ügyfélközpontú elemzési kultúrából különböző ágazatok származnak. Ide tartozik a munkaerő-elemzés, a termékviselkedés-elemzés, a szállítási elemzés és az egészségügyi elemzés (itt pedig új munkahelyek születnek). Ezenkívül a csatlakoztatott Internet of Things (IoT) eszközök sokasága több adatpontot is generál, ami elvezet minket az ubicomp világába. Következésképpen lehetővé teszi a vállalati erősségek, gyengeségek, veszélyek és lehetőségek hatékonyabb elemzését. Ez növeli vállalkozások termelékenységét és hatékonyságát, és egyszerűsíti a működését.

Milyen következményekkel jár mindez? Nyilvánvalóan magasabb bevételt jelent. A megnövekedett hatékonyság és a jobb erőforrás-felhasználás eredményeként a cégek jelentősen több hasznot tudnak termelni.

adatosítás

Az adatosítás és az ügyfélkapcsolat a cégek azonnali haszna

Ez a technológiai trend, a vállalkozások szempontjából, ügyfelekkel és felhasználókkal való kapcsolattartást helyezi elsősorban új szintre, az ő szempontjaikat (viselkedésüket, a cselekvésük folyamatait és a tevékenységeiket) adatokká alakítja olyan technológiák segítségével, mint a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a robotika és sok más feltörekvő technológia. Ezek az adatok nyomon követhetők. Fontos feldolgozni, felügyelni és elemezni, hogy javítsa a szolgáltatásokat és termékeket, amelyeket egy szervezet vagy cég nyújt az ügyfelei számára.

Hogyan néz ki a Datafication a különböző területeken?

A közösségi média platformok nyomon követik a felhasználókat, és adatokat gyűjtenek, hogy olyan tartalmakat és hirdetéseket jelenítsenek meg, amelyek relevánsak tevékenységeik és érdeklődésük szempontjából, befolyásolva preferenciáinkat és napi interakcióinkat.

A pénzintézetek adatkezelésen alapuló elemzést vesznek igénybe az ügyfél hitelképességének és a kapcsolódó kockázatainak értékelésére, annak meghatározására, hogy számíthatnak-e a hitel visszafizetésére.

Az HR területen dolgozó szakemberek azonosíthatják a pályázók viselkedésében rejlő készségeket, és segíthetnek nekik megjósolni, milyen tehetségről van szó, milyen lehetőségeket rejt valaki a munkaerőpiacon.

A lista persze ennél jóval hosszabb, hasznos lehet például még a kormányzati kommunikációban, vagy a biztosítási piacon. Az adatosítás tulajdonképpen mindenki számára előnyös, alapvetően átalakítja üzletvitelünket, és ami a legfontosabb fenntarthatóan bővíti vállalkozásunkat. Hiszen nem feltétlenül kell új ügyfeleket szereznünk, csak jobban tudjuk kiszolgálni a jelenlegieket.

Vállalati internet: Tarr.hu

Mivel több a mindenütt jelenlévő számítástechnika, az ubicomp, mint sok számítógép összekötve?

Igazán ma jött el az ideje az Ubiquitous Computingnak, röviden az ubicompnak, magyarul a mindenütt jelenlévő számítástechnikának.

Egy újabb buzzword a Mesterséges Intelligencia, az 5G a bukó Metaverzum, vagy a digitális ikrek mellett, amelynek ráadásul hatásos magyar fordítása sincs. A számítástechnika történetének harmadik korszaka a ubicomp, amely a személyi számítógépek és a nagygépek korszaka után ránk köszöntött, valóban alapjaiban formálja át éppen a valósághoz fűződő viszonyunkat.

Az ubicomp szerint az a jó technológia, amelyik láthatatlan, és amelyiket ezért a legnagyobb természetességgel használunk. A mindenütt jelenlévő számítástechnika zökkenőmentesen integrálja a számítógépeket a mindennapi tárgyakba és környezetekbe. Lehetővé teszi a folyamatos kapcsolatot és az információkhoz való hozzáférést a különböző eszközökön. Következésképpen ez a technológia életünk különböző területeit áthatja, az okosotthonoktól és a hordható eszközöktől kezdve az önvezető autókig vagy az okosvárosokig.

A mindenütt jelenlévő számítástechnika három fő jellemzője:

Az elosztott rendszerek: Az eszközök és alkalmazások hálózatba kapcsolódnak, és egymással kommunikálnak, így képesek adatokat megosztani és együttműködni a felhasználói élmény fokozása érdekében. A okoshűtőd és az okostelefonod az autóddal együtt eldöntheti melyik boltnál kell megállni, és mit kell vásárolni.

A különböző eszközök sokfélesége: Az Ubiquitous Computing rendszerek nem korlátozódnak egyetlen típusú eszközre. Ehelyett lehetővé teszik, hogy számítási funkciók és kapcsolódó technológiák integrálódjanak különböző eszközökbe, például okostelefonokba, számítógépekbe, szemüvegekbe, háztartási eszközökbe és egyéb tárgyakba, és ezek összességének az adatait használja fel.

Az intuitív használat: Amiről már szó volt, a technológia láthatatlan, az ubicomp rendszerek azt célozzák meg, hogy az informatikai megoldásokat olyan természetes és intuitív módon integrálják az életünkbe, hogy szinte észre sem vesszük a technológiát, és zavartalanul használhatjuk mindennapi tevékenységeink során.

mindenütt jelenlévő számítástechnika

A mindenütt jelenlévő számítástechnikát a vezeték nélküli számítógépes kommunikáció, a IoT eszközök elterjedése és a szélessávú, akár mobilinternet lehetőségei hozták elérhető közelségbe hozzánk.

Az ubicomp kényelmes és hatékony, mit számít, ha egy adat, családi fotó, film az otthoni gépünkön van, mi pedig éppen külföldön? Az eszközök integrációja a mindennapi tárgyakba és környezetünkbe lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy szinte bárhol és bármikor hozzáférjenek az információkhoz és szolgáltatásokhoz, amelyekkel könnyebbé és hatékonyabbá válik az életük.

De a megosztott információkkal az eszközök közötti kommunikáció és adatmegosztás lehetővé teszi az automatizálást és az erőforrások hatékonyabb kihasználását is. Például az okosotthonokban az eszközök közötti kapcsolat lehetővé teszi az energiafogyasztás optimalizálását. Kevesebb fogyasztás, kisebb energiaszámla.

Egészségügy és az orvostudomány részére is esély az ubicomp megkönnyíti az egészségügyi adatok gyűjtését és megosztását, valamint az egészségügyi szolgáltatásokhoz való könnyebb hozzáférést.

A mindenütt jelenlévő számítástechnika az ipar és logisztika számára is lehetőség, erről a digitális ikrekről szóló cikkünkben is írtunk bővebben. Mindez lehetővé teszi a gyártási és logisztikai folyamatok intelligensebbé tételét, a gépek automatikus monitorozását és a hatékonyság növelését.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az Ubiquitous Computing rendszerek kritikus kérdéseket is felvetnek, mint például a biztonság és a magánélet védelme. A folyamatos adatgyűjtés és az eszközök közötti kapcsolat veszélyeztetheti a felhasználók személyes információinak védelmét, ezért az ilyen rendszerek tervezésekor és fejlesztésekor kiemelten kell foglalkozni az adatvédelemmel és a biztonsággal. Alighanem ez a jogi probléma lesz az elkövetkező idők legnagyobb kihívása a technológiában.

Egy biztos, az ubicomp egyre inkább elterjedt modern társadalmunkban, és megváltoztatja azt, ahogyan élünk, dolgozunk, és hogyan kommunikálunk a minket körülvevő világgal.

Vállalati internet: Tarr.hu

Botrányoktól sem mentes a Twitter-utódok harca

Nincs még egy olyan technológiai vezető, aki pár lépésben annyira el tud durvítani egy vitát, mint Elon Musk. A Twitter tulajdonosa már felvetette, hogy esetleg meg kellene verekedniük Mark Zuckerberg Meta-vezérrel majd később péniszméregetési versenyt is javasolt.

A két vezető között van azonban egy már zajló és komolyabb téttel kecsegtető verseny is. A közelmúltban elindult Threads a Twitter kihívójának készült, és arra épül, hogy a Facebooknak és az Instagramnak a felhasználóit a cég könnyen meg tudja győzni arról, hogy egy újabb terméküket használatba vegyék.

A Threads nem egy az egyben klónja a Twitternek, nincs például kronologikus nézete a posztoknak, illetve alap funkciók is hiányoznak. Azonban más most is egy elindítható minimális termékverzió. A szolgáltatás ugyan nem érhető el az EU-ban, mert a megoldásai sértik a GDPR adatvédelmi törvényt, ám így is elég komoly felhasználóbázis számára lehet alternatíva a Musk által káosszá változtatott Twitter helyett.

twitter, threads
(Fotó: Abraham Williams CC-BY-SA)

A korábbi vezér új Twittere

Korábban indult, mégis kisebb a pezsgés egy másik, korábbi Twitter-vezér, Jack Dorsey új közösségi oldala körül. A Bluesky nevű, a régi Twitterre emlékeztető oldal egyelőre csak meghívóval érhető el, ezeket pedig csak nagyon kis számban adja ki az oldal. Hosszú sorok állnak a regisztrációs lehetőségért, mint annak idején az iWIW-ért. Pedig a szolgáltatáson kívül nagyobb a pezsgés, mint belül. A Bluesky egyelőre jobban hasonlít egy kisvárosi kocsmára, délelőtt 11-kor, mint egy forgalmas közösségi oldalra. Ez persze részben mellette is szól, jóval barátságosabb az atmoszférája, mint bármelyik másik közösségi szolgáltatásé.

Még két olyan kihívó van, amit meg kell említeni. A The Post az indulást követően népszerű volt az újságírók között. Azonban a neve miatt már megtalálni sem egyszerű, és egy ideje el is tűnt a közbeszédből. A sorsa a legjobb indulattal is bizonytalannak nevezhető.

Bármennyire furcsán hangzik, de a mamut a jövő

A teljes közösségi webet új alapokra helyező Mastodon hálózat pedig lassan növekszik. Ez nem egy vezérigazgató egy cége, hanem egymástól függetlenül üzemeltetett szerverek sokasága, amelyek felhasználói képesek üzenetet küldeni egymásnak és feliratkozni a másik hírfolyamára. A Mastodon nem annyira kényelmes, mint az összes többi központosított szolgáltatás, ugyanakkor a techológia jellegénél fogva védett az ellen, hogy egy vezető felvásárolja és átalakítsa a közösségi hálót. A Mastodon ilyen tekintetben a webbel vagy az emaillel rokon, a hálózat összes résztvevő szervere felett nem lehet átvenni a hatalmat. Ez pedig a Twitternél történt változások óta egy vonzó jellemző.

(Fotó: Abraham Williams CC-BY-SA)

Vállalati internet: Tarr.hu

Az MI már ott van a cégeknél, de még tartanak tőle

Nem érzik készen magukat a cégek az MI-s eszközök jelentette etikai kihívásokra – derítette ki a Unisys kutatása.

A felmérés eredményét bátran tekintheti jó hírnek a szoftveripar, a tanácsadók és a felhasználók is. A legegyszerűbb az utóbbiak pozíciója, a bizonytalanság azt jelenti, hogy talán nem vezetnek be olyan MI-s megoldásokat, amelyek társadalmi hatásait senki nem mérte fel. Az első két csoportnak pedig üzletet jelenthet a felmérés.

A kétezer cég megkérdezésével készült Unisys-tanulmány szerint a nyolcvan százalékuk fektet felhős megoldásokba, csak csak ötven százalék képes hatékonyan használni a technológiát. A befektetések azonban fokozódnak, de a szakember és az MI-vel kapcsolatos aggályok miatt nem mindegyik cég tudja kiaknázni a digitalizációban rejlő potenciált.

MI, cloud, kutatás
(Fotó: Charles Hutchins CC-BY)

Az IT-vezetők 42 százaléka tart a felmérés szerint ahhoz, hogy a munkatársaik kellően felkészültek-e egy felhős átálláshoz. Ezen képzésekkel terveznek javítani. Ugyanakkor mostanra világossá vált, hogy a nem IT-s kompetenciák egy részén sem árt tuningolni. Leggyakrabban (34%) a kommunikációs készségek és az üzleti-informatikai ismeretek (32%) együttes megléte merült fel hiányosságként.

A magyar cégek nem sietnek az MI bevezetésével

A felmérés azt is kimutatta, hogy a cégek nem sietnek az MI-technológiák bevezetésével. Csupán a válaszadók 15 százaléka integrálta az üzletmenetébe valamelyik eszközt. A Unisys szerint a többi cég azt kockáztatja meg, hogy az MI-t használó vállalatok elvihetik a visszamaradók üzleteit. A válaszadók több, mint fele tart azonban az etikai vonzatoktól, és 45 százalékuk gondolja azt, hogy az aggályok kezelésére a modellek és az eredmények felülvizsgálata. A felmérés sajnos nem tért ki arra, hogy ezeknek a cégeknek a belső etikai gyakorlata micsoda, illetve van-e a vállalaton belül állandó, a működés körülményeit felülvizsgáló csoport.

A kép a kibertámadások kezelésében is hasonló. A cégek túlnyomó többsége (78%) gondolja úgy, hogy számolnia kell behatolási kísérletekkel, de csak 58 százalékuk proaktív a sebezhetőségek és biztonsági rések kezelésében.

(Fotó: Charles Hutchins CC-BY)

Vállalati internet: Tarr.hu

A kvantumszámítások és az Egde computing már a köztünk vannak, de mire használjuk őket?

A kvantumszámítás máris hatással volt az üzletre és a technológiára, és a bizonyítékok azt mutatják, hogy tovább fog növekedni.

A kvantumszámítógép egy olyan típusú számítógép, amely a kvantummechanikai jelenségeket használja a számítási feladatok végrehajtására. Míg hagyományos számítógépek bináris rendszerben (bitekben) tárolják az információt és végzik el a számításokat, addig a kvantumszámítógépek kvantumbitekben (qubitekben) tárolják és dolgozzák fel az információt.

A kvantumbitek a kvantummechanika alapelveinek köszönhetően olyan jelenségeket használhatnak ki, mint például a kvantumegyidejűség és a szuperpozíció. Ennek az állapotnak a legfontosabb hozadéka, hogy egy qubit nem csak az 0 vagy 1 állapotban lehet, mint a hagyományos számítástechnikában, hanem egyszerre lehet mindkét állapotban, amíg megfigyelésre nem kerül. Ez a jelenség lehetővé teszi a párhuzamos számítások végrehajtását, és az információval való egyszerre történő manipulációt.

Ezért aztán a kvantumszámítógépek potenciálisan nagyon hatékonyak lehetnek bizonyos problémák megoldásában, amelyek a hagyományos számítógépek számára rendkívül nehezek vagy időigényesek lennének. Az adatbiztonság terén például forradalmiak lehetnek, mert a kvantumszámítógépek hatékonyan megoldhatják a faktorizálást, amely alapja a mai titkosítási rendszereknek, vagy fontosak lesznek a kvantummechanikai szimulációk, amelyek lehetővé teszik például az anyagok és molekulák viselkedésének modellezését, így exponenciálisan gyorsítva fel a tudományos kutatásokat.

kvantumszámítás

Mire használjuk ma a kvantumszámításokat?

Mégis a cégek ma elsősorban adatelemzésre használják a kvantumszámításokat. Sundar Pichai, a Google és az Alphabet vezérigazgatója egy 2023. február 22-i Google blogbejegyzésében jelentett be egy kvantum AI-kutatásban elért úttörő eredményt. A kutatók akkor mutatták be először, hogy az adatelemzés során qubit számának növelése (vagyis a több és gyorsabb számítás) csökkentheti a hibákat az adatelemzések terén. Vagyis a Google Quantum AI kutatói először mutatták be kísérleti úton, hogy a qubitek számának növelésével csökkenthető a hibák száma, így ma már biztos, hogy az internetes kereskedelem fejlődésében nagy ugrás lesz a kvantumszámítás általánossá válása.

Ezzel a technológiával annyival jobb hatékonysággal lehet kikövetkeztetni és kiszolgálni a vásárlók igényeit, hogy a kvantumszámításokat még az idén radikális mértékben fogják elkezdeni használni az adatelemzés ágazataiban. 

A Precedence Research jelentése szerint 2022-ben a kvantumszámítástechnika értéke elérte a 10,13 milliárd dollárt, az előrejelzések szerint 2030-ra 125 milliárd dolláros növekedés várható ebben a szektorban.

Az Edge computing segíti adatokkal a kvantumszámításokat

A Edge computing egy elosztott információtechnológiai architektúra, amelyben az ügyféladatokat a hálózat perifériáján dolgozzák fel, a kiinduló forráshoz lehető legközelebb. A “klasszikus” hálózatokban az adatok átmennek egy adatközponton, ahol a rendszer elemzi és értékeli őket, és ezután reagál rájuk. Egy valós időben történő internetes vásárlás alkalmával például azonban ez már túl hosszú időt igénybevevő útvonal. Ezért az adatokat minél közelebb a vásárlókhoz, ügyfelekhez elemzik, és gyorsan, még a vásárlás közben reagálnak a begyűjtött és keletkező adatok alapján.

Mindez azért is lett fontos, mert az IoT technológia fejlődése további adatokat kínál ehhez. A vállalkozásokat ma elárasztja az adatok óceánja, és a valós időben működő érzékelőkről és IoT-eszközökről rutinszerűen hatalmas mennyiségű adat gyűjthető távoli helyekről illetve minden internetre kapcsolt eszköz működési környezetéből. Az Edge technológia eredménye például a valós idejű üzleti betekintés, amikor a berendezések karbantartására vonatkozó előrejelzések vagy más végrehajtható válaszok kerülnek vissza a fő adatközpontba a karbantartási felülvizsgálatra és a céges ügyintézők egyéb interakcióira lehetőséget adva.

Ennek a folyamatosan növekvő adatmennyiségnek az elemzése, a Mesterséges Intelligenciával megnövelve elképesztően hatékony lehet, ha a kvantumszámítógépek is munkába állnak.

Már nem az influencerekre hallgat a Z generáció, de akkor kire?

Nem elég, hogy a Z generáció otthagyta a tévét és a rádiót, és egyre nehezebb nagy tömegben megtalálni őket a fragmentált online térben, most már az influencereknek sem hisznek igazán.

Egy átlagosan működő cégnek nagyon nehéz elérnie ezt a generációt, nincsenek ott a hagyományos tömegmédia műsorok nézői-hallgatói között, a bölcsek kövét az influencer marketingben találták meg, hiszen. amennyiben több véleményvezér mutatja be a termékeinket, biztosan eljutunk hozzájuk. Ráadásul az influencerek vállalt életmódjukkal azt is lehetővé tették, hogy hogy a termékünket kampányában jól célozzunk, hiszen a szépségipari termékek vagy a sporttal kapcsolatos szolgáltatások vagy más kampányok közönségét és népszerűségét lemérhettük az influencerek korábbi posztjaiból.

Valójában a követők számára elég hamar átlátszóvá váltak a termékelhelyezések a hírfolyamban, és az influencerek is gyorsan rátértek arra, hogy jelezzék, ha egy kereskedelmi posztot raknak ki, hogy a hitelességüket megőrizzék a követőik előtt. A népszerű social media felületeken mindenki a legjobb formáját mutatta a posztokon, és ezt a követők is tudták, hiszen a hagyományos tömegkommunikációval szemben itt ők is tartalomgyártók voltak, legalább párszor ők is posztoltak nyaralásról, étteremből vágykeltő képeket, így ők is tudták, hogy a hétköznapjaik azért nem ilyenek, és smink nélkül is másképpen festenek.

influencer z generáció

Ez hozta el olyan applikációk sikerét és áttörését, mint a BeReal, ahol az app jelzésére kell bejelentkezned, és a telefonod kamerájával egy körképet mutatnod a nap bármely órájában, hogy a követők és barátok ne az általad vágykeltővé varázsolt posztokat lássák, hanem, hogy mi is vesz körül valójában.

Akkor kire figyel a Z generáció?

A Vouge Business Asia kutatási részlege már 2019 harmadik negyedéve és 2020 második negyedév között vizsgálta hogyan viszonyulnak a Z generáció tagjai a véleményekhez, vagyis kinek hisznek inkább, ki a hiteles, a baráti és családi kör vagy a véleményvezérek? Mint a fenti linken is látható, Japánban és Dél-Koreában már döntő súllyal az utóbbiakra figyeltek, és Kínában is megfordult a trend, többen tartották fontosnak a családi és baráti mintákat.

Ez a tendencia azóta is tart, és leginkább a family&friends körül kell keresnünk a megoldást. Mindez azt sejteti, hogy lejáróban az influencerek kora, a hiteles forrás az ismeretségi körödből fog kikerülni. Ez pedig előtérbe helyezte a márkaevangelisták építésének a fontosságát. A márkaevangelisták a legfontosabb hirdetői a termékeidnek vagy a cégednek, mert ők a leghitelesebb források a környezetük számára, mivel nem pénzért posztolnak, és beszélnek a termékedről, hanem mert tetszik nekik, és érdemesnek tartják beszélni róla. Az általuk beszervezett ügyfelek élettartama 16%-al magasabb, mint az átlagosé. A lelkes és állandó vásárlókat érdemes tehát megkeresni exkluzív ajánlatokkal, ajándékokkal, vagy nyereményjátékokat, vetélkedőket szervezni, hogy bevonjuk őket. Mégis a legjobb márkaevangelisták a saját csapatunk tagjai lehetnek, ha magukénak érzik a cég küldetését, és büszkék a szerepükre a vállalkozásánál.

Mi lesz az influencerekkel?

A véleményvezérek is érzékelték az idők változását, ezért indult el a deinfluencing trend, ahol nem csak tökéletes sminkkel és manipulált fotókkal jelennek meg a profiljukon, hanem smink vagy különösebb vizuális csalás nélkül, természetesen mutatják meg magukat.

Mivel a véleményvezérek rengeteg felhasználót érnek el, márkaismertség szempontjából jó üzlet lehet ismert véleményvezérekkel dolgozni, sokuk, ha testreszabott, akár saját terméket mutat be, akkor igen hatékony is lehet. Így ez az üzlet sem tűnik el, de bármilyen termékkel más nem lesz kiugró hatása.

Vállalati internet: Tarr.hu

5 dolog, ami miatt az 5G megváltoztatja a gazdaságot

Bár a világ gazdaságára jelenleg nem kirobbanó növekedés jellemző, az 5G technológia töretlenül növekszik, az 5G-t használó előfizetések már most meghaladták az egymilliárdot, és a tendenciák alapján még az idén elérjük az 1,5 milliárd előfizetést. Miben változtatja meg a vállalkozásokat az idén áttörő technológia?

Nem csoda, ha egy vállalkozás vezetése csak kapkodja a fejét a technológiai változások ütemét látva, elképesztő gyorsasággal törnek előre az újabb és újabb fejlesztések, mint a Mesterséges Intelligencia vagy a VR-technológia. Az 5G előfizetésekről szóló adatok az Ericsson Mobility Report 2023-as júniusi számában szerepelnek, és bár India és Észak-Amerika fűti leginkább a számokat, és Kelet-Európa lassabb ütemben halad, nálunk is hamarosan berobban az 5G nyújtotta lehetőségek bombája, így nem árt felkészülni.

mobiltelefon 5G

Miben hoz változást az 5G?

A legkényelmesebb a nulladik állomás, amiért nem kell tennünk semmit. A gyorsabb adatátvitelnek köszönhetően az 5G technológia következtében lehetővé válik az adatok gyorsabb átvitele és feldolgozása. Így az eddig is internetet, mobilt használó cégek és vállalkozások hatékonyabban tudják kezelni az adatokat, és gyorsabban hozhatnak döntéseket.

1. Nagyobb kapacitás: Az 5G hálózatok sokkal nagyobb kapacitással rendelkeznek, mint az előző generációs hálózatok. Ez lehetővé teszi a nagy mennyiségű adat egyszerre történő kezelését, például az IoT (Internet of Things) eszközök tömeges használatánál vagy a nagy adatforgalmat igénylő alkalmazások futtatásánál, így akár az okosgyárak újabb generációja jöhet létre.

2. Alacsony késleltetés és megbízhatóság: Az 5G alacsony késleltetése kritikus jelentőségű lehet az olyan alkalmazásoknál, mint az önvezető járművek, az ipari automatizáció vagy a távoli műtétek. Az alacsony késleltetés lehetővé teszi a valós idejű adatátvitelt és az azonnali visszajelzést, ami fokozott megbízhatóságot és hatékonyságot eredményez. Ilyen előny a geolokációs meghatározásban a pontosság is. Amíg a 4G hálózat mondjuk két-hat méter pontossággal képes meghatározni az eszköz helyét, 5G-vel centiméter pontosságot érhetünk el, ez nyilván alapvető előny lesz az önvezető autók terén, és még sok más technológiában.

3. Nagyobb hálózati kapcsolat: Az 5G hálózatok lehetővé teszik a sokkal nagyobb számú eszköz csatlakozását egyidejűleg. Ez a vállalkozások számára fontos lehet az IoT eszközök, szenzorok vagy az okos városok infrastruktúrájának kiépítésekor.

4. Fejlett távközlési szolgáltatások: A távközlési cégek számára egyértelműen a növekedés elsőszámú forrása, mert az 5G lehetővé teszi, hogy új és innovatív távközlési szolgáltatásokat kínáljanak ügyfeleiknek. Például, az augmented reality (kiterjesztett valóság) és a virtual reality (virtuális valóság) alkalmazások, és a magas felbontású videó- és hanghívások jobb minőségben érhetők el az 5G hálózaton. Ez pedig ipari szinten is fontos lehet, hiszen egyre több nagyobb munkagépet, nehezen megközelíthető helyen lévő gépet irányítanak VR-technológiával.

Fredrik Jejdling, az Ericsson ügyvezető alelnöke és hálózati igazgatója a riport kapcsán fejtette ki: “Erős korrelációt fedeztünk fel az 5G előfizetések számának növekedése és a szolgáltatói árbevétel között: az elmúlt két évben 7 százalékkal növelték meg a forgalmat az 5G-re épülő szolgáltatások, abban a húsz országban, ahol a legmagasabb az 5G előfizetések aránya. Ez az összefüggés világosan jelzi a technológiában rejlő értéket mind a fogyasztók, mind a szolgáltatók számára.”

5. Ipari automatizáció és okosvárosok: Az 5G technológia hozzájárulhat az ipari folyamatok automatizálásához és az okosvárosok kialakításához. Az alacsony késleltetés és a nagyobb kapacitás lehetővé teszi az ipari rendszerek és az infrastruktúra közötti gyors és megbízható kommunikációt, ami hatékonyabb és gazdaságosabb működést eredményez.

Ez csak néhány példa az 5G technológia által nyújtott lehetőségekre a vállalkozások és a gazdaság számára. Az 5G várhatóan forradalmasítani fogja a kommunikációt, az ügyfelekhez való kapcsolódást és az üzleti folyamatokat, hozzájárulva az innovációhoz és a gazdasági fejlődéshez.

Vállalkozás, internet: Tarr.hu

Illusztráció: Pexels.com

Mire jók a digitális ikrek, és miért fontosak a gazdaságban?

Egyre épülnek a hidak a digitális világ és a valóság között, és ez mindenkinek jó lehet.

A digitális ikrek valós folyamatok, műveletek vagy termékek virtuális szimulációi, amelyek segítségével új ötletek tesztelhetők biztonságos digitális környezetben. A tervezők és mérnökök digitális ikreket használnak fizikai objektumok újrateremtésére a virtuális világokban, így minden elképzelhető körülmény között tesztelhetik a valós kísérletek magas költségei nélkül. 2023-ban még több digitális ikerpárt fogunk látni, a gyáraktól a gépipartól az autókon át a precíziós egészségügyig és persze az építészetig. A digitális iker technológia az Ipar 4.0 egyre fontosabb mérföldköve lesz, vagyis a legújabb ipari forradalom egyik motorjává válik.

Ezt a folyamatot a 3D nyomtatás fejlődése (tágabban a számítástechnika töretlen fejlődése) és a digitális iker technika folyamatos fejlesztése fűti, és évről-évre olcsóbbá teszi a tervezés, tesztelés és a gyártás-működtetés folyamatát.

digitális ikrek 3D nyomtatás
A digitális ikrek a 3D nyomtatással kiegészülve gyors megoldást jelenthetnek – Illusztráció: Pexels.com

Ha egy bonyolult gép, épület mellé létrehozunk egy digitális ikret, gyorsan és olcsón kipróbálhatjuk rajta a változtatásokat, fejlesztéseket, amivel meggyorsíthatjuk a megújításuk vagy akár a karbantartásuk folyamatát. Nem véletlen, hogy az építészet terén gyorsan népszerűvé vált a digitális iker technológia, hiszen az épületek felújítása, az épületgépészet terén rendkívül hatékonyan használható.

A 3D nyomtatásnak is lendületet adtak a digitális ikrek

Sok esetben a virtuális világban végzett tesztelés után a mérnökök módosíthatják és szerkeszthetik az alkatrészeket, majd 3D nyomtatási technológia segítségével létrehozhatják azokat a valós világban.

De teljes munkafolyamatok, egész gyárak, gyártósorok működése is modellezhető a digitális ikrekkel. A belső hálózatok, az internet és a IIoT (az ipari dolgok internete) lehetővé teszik itthon is a digitális ikrek létrehozását, aminek segítségével elemezni, fejleszteni lehet a termelés hatékonyságát, akár csökkenteni az energiafelhasználást vagy új munkafolyamatokat beépíteni a meglévők közé. Ezek a vezérlőrendszerek valós időben képesek javítani a termelékenységet, de az okos és intelligens, tehát Mesterséges Intelligenciával támogatott eszközök akár maguk is képesek optimalizálni a folyamatokat emberi közbeavatkozás nélkül.

Így a digitális ikrek használata olyan hatékonyságot növelő eszköz lehet, amely igazi verselőnyt nyújt a használójának.

Twitter-gyilkost fejleszt az Instagram is

A Meta, illetve még pontosabban az Instagram is beszállt a Twitterben csalódott felhasználók átcsábításába. A cég a dolgozóknak már megmutotta a készülő Twitter-kihívóját.

Az Elon Musk tulajdonába került Twitter nem mentes a problémáktól. Akadozó alapszolgáltatások, elszabaduló spam és megnövekedett mennyiségű gyűlöletbeszéd mérgezi az internet közterét. A Post és a Bluesky arra számít, hogy ők lehetnek a következő nagy közösségi felület, a Mastodon pedig, bár nem akar közvetlen Twitter utód lenni, de befogadta azokat, akik a teljesen eltérő kultúrájú szolgáltatásból oda menekültek.

Chris Cox, a Meta termékekért felelős vezetője bemutatta a héten a Twitterre adott válaszuknak nevezett, egyelőre Project 92-ként emlegetett közösségi szolgáltatásukat. A termék érdekessége, hogy a decentralizált módon épül fel, az Activity Pub protokollt használja. Ez lehetővé teszi, hogy más, a protokollt ismerő kliensprogramok vagy szolgáltatások beszélhessenek egymással. Ideális esetben akár a Bluesky-os ismerőseinket is követhetjük, annak ellenére, hogy mi például a Project 92-t használjuk. Ugyanez a nyílt felépítés könnyen hordozhatóvá teheti az adatainkat.

twitter vs instagram meta

Problémát csupán az jelenthet, hogy a Meta hírneve sem a legjobb, ha közösségi szolgáltatásokról van szó.

A Facebook már rég nem a fiatal netezők platformja, az Instagramot pedig a reklámok és az ajánló algoritmus erőltetésével tették nehezen szerethetővé. Ezen pedig még az sem igazán fog segíteni, ha Ophra-val és a Dalai Lámával tárgyalnak, hogy használja majd az alkalmazást.

Bármelyik alkalmazás is lesz a nyertes, nem feltétlenül a hírességek teszik azzá. Ahogy a streaming is változik, a social media felületek is, a pedig Twitternek az a legkomolyabb előnye, hogy több közösség egymástól függetlenül jelen van rajta. Az ember követheti egyszerre a rendkívül erős, nagyon naprakész rádiócsillagász Twittert, ahol a tudományos lapok követésénél is gyorsabban értesülhet új tudományos hírekről, és közben ugyanazzal a felhasználóval követheti a sci-fi írók, agrárszakértők vagy polgárjogi aktivisták eszmecseréit is. Természetesen akadnak hírességek is, de legalább annyira fontos, hogy a több összeszövődő közösség miatt nehéz úgy otthagyni a szolgáltatást, hogy az embernek ne legyen hiányérzete.

Digitális üzleti ajánlatok.

MI láz: így használhatod a Mesterséges Intelligenciát a vállalkozásban

A ChatGPT berobbanásával mindenki az MI-től várja a gondjai megoldását, vagy éppen az apokalipszist. Mit várhatunk tehát a következő években az MI forradalomtól?

Bár hozhat magával komoly és valós veszélyeket a Mesterséges Intelligencia a közeljövőben, mégsem érdemes félelemmel közelíteni a technológia felé, hiszen egyrészt már jó ideje használják a multinacionális internetes cégek, és nem utolsósorban ez jelentette a piaci előnyüket eddig a digitális piacon, másrészt az MI azt csinálja, amire programozzák, ha egy közép- vagy kisvállalkozás internetes forgalmának növelésére használjuk, aligha fog titkos terveket szövögetni az emberiség elpusztítására. A veszélyek inkább olyan katonai vagy terrorista célú fejlesztésekben lehetnek, amelyek nem üzleti céllal készülnek, de mivel a technológia már itt van velünk, ráadásul évek óta használják más vállalatok, üzleti hátrányt jelenthet a közeljövőben, ha nem fordulunk az MI felé.

Elveszi a munkát

Általános félelem és vélekedés az MI-vel kapcsolatban, hogy elveszi a munkát az emberiségtől. A megszűnő foglalkozások száma egyre nő a jövőre vonatkozó becslésekben, csak általában arról nincs szó ezekben, hogy hány új foglalkozást hoz létre a Mesterséges Intelligencia forradalma. Jelenleg azonban nem úgy kell elképzelni az MI szerepét, hogy telepítjük, és mehetünk is nyugdíjba. Az MI hatása, hogy a munkafolyamatok bizonyos részébe beépítjük, és amennyiben jó helyen és jól megírva használjuk, abban a munkafázisban a tapasztalatok szerint hirtelen kirobbanó ütemben felgyorsul a munkavégzés ideje és hatékonysága. Így a munkák kiegészítéseként gyorsabban és jóval hatékonyabban végezhetünk el bizonyos munkafolyamatokat, ami jókora versenyelőnyt jelenthet a vállalkozásunk számára.

mesterséges intelligencia - MI

Mire jó az MI?

A Microsoft egyik agytrösztje Lisa Steinmann, már 2019-ben jól összefoglalta a munkafolyamatokba jól beépített MI előnyeit. Az köztudott, hogy az internet lehetőségeit jól optimalizáló cégek már most akár negyedével több bevételre tehetnek szert a digitális üzleti felületeket elégtelenül működtető konkurenciánál. Az MI használata ugyanezt a hatást fogja elérni, aki jól építi be a munkafolyamataiba, annak tovább nőnek a bevételei a versenytársak rovására.

Lisa Steinmann egy virágárus példával világítja ezt meg, ha a keresőmotorokból hozzánk érkező vevő a rózsa és tulipán szóra keresett rá, akkor az MI-vel felturbózott webshopunk eleve rózsák és tulipánok képeivel teletömött oldalra fogja vinni vevőnket, így az eddigi 10%-os vásárlási arány az oldalra látogatók között 20-25%-ra nő.

Ám ennél persze jóval szélesebb lehetőségeink vannak, például egy jó vevőszolgálat chat MI-jével az elektronikai termékek webshopjában növelhetjük az eladásokat. Ki ne lamentált volna már egy elektronikai termék vásárlási oldalán, mert nem talált egy számára fontos technikai adatot, ha az MI minden technikai paraméterre vonatkozó kérdésre válaszolni tud, és le merjük nyomni a Vásárlás gombot, már nyert ügyünk van. Vagy egy ügynökségnél öt perc alá csökkentjük egy brief megírását az MI segítségével, esetleg az alap jogi tájékozódást megejtjük vele, mielőtt súlyos pénzekért jogászohoz fordulnánk. Vagy éppen memót ír a Zoom a megbeszélésünk után.

Hol lehet megvenni az MI-t?

A ChatGPT egy mindenkinek szóló tesztpéldány, ezért nagyon neutrális a kommunikációja, és sokszor nehéz elképzelni, hogyan jelenthetne hasznot a vállalkozásunkban. A vállalkozásunk nem megveszi például a ChatGPT-t, hanem az alap formátumból a saját céljainkra átalakított MI-t kell csinálnunk. Jobb esetben a honlapba építhető virágárus MI-t meg is vehetjük, mint egy plugint vagy widgetet, és minimális testreszabás után az oldalunkba építhetjük.

A feladatunk annyi, hogy nyitottak maradunk, megvizsgáljuk a Mesterséges Intelligencia által nyújtott lehetőségeket, majd áttekintjük a jelenlegi munkafolyamatokat, hogy melyeknél és milyen formában hozhatja azt a kirobbanó hatékonyság növekedést, amiről szó volt. Aztán az MI-k beüzemelése után ellenőrizzük a folyamatokat, és legjobb esetben helyet keresünk a megnövekedett bevételeknek.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.